Dióhéjban a menetgyakorlatokról
Az ellenséget lábbal kell megverni
Mi az első, amit egy katona megtanul, amikor beöltözik az egyenruhába? Azt, hogy miként kell egy alakzatban tevékenykedni és szabályosan menetelni. A menet, vagy más szóval a masírozás mindig is a katonák alaptevékenysége közé tartozott. Nem véletlen, hogy már az ókori világ hadseregei is kiemelt figyelmet fordítottak a gyalogmenetekre.
Olvasmány- vagy filmélményeinkből jól tudjuk, hogy a csatába, esetleg egy küldetésre induló katonák általában gyalogosan vágnak neki a „nagy útnak”. Gárdonyi Géza, az Egri csillagokban, hosszú oldalakon keresztül szemléletesen írja le az egri vár ostromára felvonuló török seregek menetét. Az orosz frontra küldött 2. Magyar Hadsereg túlélőinek memoárjait és naplóit olvasva viszont megelevenedik előttünk a több száz kilométeres gyalogmenet minden gyötrelme és kínja. Filmek közül pedig elég ha csak a Gene Hackman és Terence Hill nevével fémjelzett Menni vagy meghalni (March or Die – 1977) című mozira gondolunk.
A menetek és a menetgyakorlatok természetesen nemcsak a könyvekben-filmekben, hanem a való életben is nagyon fontosak a katonák számára. Mint azt Babucs Zoltántól, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténészétől megtudtuk: a menetgyakorlatok történetét vizsgálva, jól látszik, hogy már az antik világ hadseregeinél – például a spártaiaknál és a rómaiaknál – felfedezték azt, hogy a katonák megfelelő erőlétben tartása nem csak a napi fegyvergyakorlatokkal, hanem gyalogmenetekkel is elérhető. Ráadásul a „hosszú menetelések” nemcsak a fizikai erőnlét fejlesztését célozták meg, hanem a bajtársi összetartozás érzését is erősítették.
1848-tól a világháború végéig
Természetesen a magyar hadtörténelemben is számos példa van a menetekre és menetgyakorlatokra – árulta el Babucs Zoltán. Történelmi tények bizonyítják, hogy az 1848-as honvédseregnél nem volt idő efféle gyakorlatokra, csupán a függetlenségi háború hadműveletei során nyílott alkalma a honvéd hadseregnek menetteljesítménye fokozásra. „Az ellenséget lábbal kell megverni” – vélte Bem József altábornagy, s az 1849-es tavaszi hadjáratának sikerei véleményét igazolták.
Aztán egy korszakkal később, az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében alakult ki a menetgyakorlatok egy új típusa, amely az újoncok fokozatos megterhelésén és trenírozásán alapult. A katonák előbb raj-, szakasz-, aztán századkötelékben hajtottak végre menetgyakorlatokat, amelyet végül a zászlóalj- és ezredkötelék gyakorlatok, illetve az évente megtartott nagyszabású gyakorlatok zártak le. Ezen alkalmakkor a menetek több fajtáját is gyakoroltatták a legénységgel, így például az utazó-, ütközet-, éjjeli- és erőltetett meneteket. A módszert egyébként egészen 1944 alkalmazták a Magyar Honvédségben.
Hogyan is zajlottak pontosan ebben az időben a menetgyakorlatok? – kérdeztük a hadtörténészt, akinek ez a korszak az egyik kutatási területe. Elárulta: az elindulást követően, nagyjából fél óra menet után tartották az úgynevezett rövidpihenőt. E, körülbelül tíz perces megállás alatt volt lehetőségük a lemaradtaknak, hogy felzárkózzanak. Általában ekkor rendelték el a menetkönnyítést is, amely azt jelentette, hogy a katona a puskáját kényelmesebben hordhatta, sisakját vagy sapkáját levehette, köpenyét vagy zubbonyát kigombolhatta. Ugyancsak könnyítés volt, hogy a lakott területen kívül a menetgyakorlat vezetője kiadhatta a „ne tarts lépést!” parancsot.
– Fontos szempont volt a menetgyakorlatok alatt a menetfegyelem következetes betartása, s ennek során a vezénylő tisztnek jó példával kellett szolgálnia a legénység számára – mesélte Babucs Zoltán, hozzátéve: a menetgyakorlat kezdete után 3–4 órával elrendelt, egy-két órán keresztül tartó hosszúpihenő során nyílott alkalma az állománynak arra, hogy fegyverzetét és a szerelvényét levegye. Emellett ekkor étkezhetett és pihenhetett is.
Az sem volt ritka, hogy ezeken a menetgyakorlatokon úgynevezett fegyelmező jellegű feladatokat is elrendeltek. Gyakran felhangzott a „repülőtámadás!”, vagy éppen a „díszmenet!” ukáz, amelyre az állománynak természetesen szabályosan ténykednie kellett.
Viszont a leírásokból az is kiderül – tette hozzá a HM HIM hadtörténésze –, hogy e menetgyakorlatok során mindig ügyeltek a katonák egészségére. Télen bőséges élelemmel látták el őket, nyáron pedig odafigyeltek a megfelelő folyadékbevitelre. A két világháború közötti honvédség menetteljesítményére jellemző, hogy a második bécsi döntés során, az erdélyi bevonulás időszakában a gyalogságnak olykor erőltetett menetben, 50–60 kilométert megtéve, szélsőséges terepviszonyok mellett kellett elérnie napi menetcélját. És ez szinte kivétel nélkül sikerült is. Illetve azt is jól tudjuk, hogy a 2. Magyar Hadsereg egyes csapattesteit az arcvonaltól több száz kilométerre rakodták ki és a megmaradt távolságot gyalogmenetben kellett megtenniük a katonáknak.
A néphadsereg és a honvédség is menetel
Bár nem tartozik fő kutatási területei közé a második világháborút követő időszak, Babucs Zoltán elmondta: mindannyian jól tudjuk, hogy a Magyar Néphadsereg alakulatainál is rendszeresek voltak a menetgyakorlatok. Szinte minden sorkatona – aki ebben az időben töltötte szolgálatát – részt vett legalább egy ilyen típusú kiképzési foglalkozáson. És ez a szokás a rendszerváltozás után sem változott, hiszen a Magyar Honvédség katonai szervezeteinél is gyakorta szerveztek és szerveznek a mai napig is különböző típusú menetgyakorlatokat.
Az alakulatoknál ma már hagyomány, hogy rendszeres időközönként szerveznek menetgyakorlatokat a katonáknak. Nem ritka a teljes menetfelszerelésben végrehajtott menet (akár 20 kilométeres távolságra is), de gyakoribban azok a kiképzések, amikor az állománynak csak a kézifegyverével „felszerelve” kell teljesítenie az előírt távot.
Mindezek mellett gyakran szerveznek teljesítménytúra jellegű meneteket is – tette hozzá a hadtörténész – ilyen például az utóbbi években rendszereresen megrendezett Szent László Menet is, amelyet a tatai lövészdandár tett hagyománnyá és minden év júniusában, Szent László napjához közel eső hétvégén rendezik meg.
Viccek is születtek…
Babucs Zoltán elmondta azt is, hogy a menetgyakorlatokról számos vicc is született az elmúlt években. Ezeknek nagy része már a két világháború között is a katonahumor része volt. Lássunk most kettőt az élcek közül. Az újoncok 20 kilométeres menetgyakorlaton vesznek részt. Már egy órája menetelnek keményen, és kezdenek rogyadozni a lábaik a nehéz menetfelszerelés alatt. Az őrmester elérkezettnek látja az időt egy kis lelkesítésre: „Katonák! Eddig mindenki nagyszerűen teljesített, már vagy öt kilométert leküzdöttünk! Ha nem tévedek, bármelyik percben elérhetünk a starthelyre, és megkezdhetjük a gyakorlatot!”
„A forró nyári napon a menetgyakorlat végén, a századparancsnok kiadta a parancsot: „A század azonnal váltson inget!” „Jelentem, csak a rajtuk lévő ing van!” – mondja a raktáros. „A parancsot akkor is végre kell hajtani: csere egymás között!”
Háború Művészete - Forrás: honvedelem.hu
